Influencer akarsz lenni? Talán uncsi, de előbb hass, alkoss, gyarapíts!
Szinte rajongok a tehetséges, okos, alázatos emberekért.
Azokért, akiknek a fejében nem csak az ÉN, ÉN, ÉN zsong, akik nem akarják leszakítani a legérettebb gyümölcsöt anélkül, hogy évekig öntözték volna a fát, gondozták volna szélben és napsütésben, hogy majd elfogyasszák a friss termést.
Szeretem azokat az embereket, akik évekig küzdenek az álmaikért, sokszor csöndben és visszavonulva és igen, örülnek a sikernek.
Andy, adj egy ötöst!
Több ilyen embert is ismerek, és olyanokat is, akiknek csak a gyümölcsre fáj a foguk.
Van, aki azonnal sikert akar, minimális belefeketett erővel és energiával, hírnevet, elismerést, de ezt hívják lufinak, ami hamar kipukkadhat, vagy lehet később, de jön egy nagyobb zivatar és pukk, annyi volt. Andy Warhol 15 perc hírnévnek nevezte, szerintem zseniális! Ma már mindenki influencer, akinek bájos a mosolya és ismeri a filtereket. Tudjátok mit jelent az influencer?
Véleményvezér.
Azt hiszem – nem tudom pontosan – talán 6 éve vagyok fent a Facebook-on, mint stylist, talán 3-4 éve az Instagramon is. Aki csak pár éve vagy pár hónapja ismer és a felszínből ítélkezik, így könnyen gondolhatja, hogy 6 éve tevékenykedem ebben a műfajban. Nem baj. Érkezett is egyszer, nem olyan rég egy üzenet hozzám, hogy én is már legalább 4-5 éve stylistkodom. Nem. Egészen pontosan – a gyakorlati időszakot leszámítva, ami nálam minimum egy évet jelent alázatosan, szorgosan, hangya módra, nem a rivaldafényben sütkérezve mélység nélkül -, 14 éve. Csak ugye, nem sűrűn adok ennek hangot, mert minek is. Aki ismer, az ismer, aki nem és úgy ítélkezik, az róla szól. Nem kell folyton kifelé élnünk. Nem kell folyton látszanunk. Azonban sok-sok belső munka után, sok-sok vérzivataros vagy épp égetően napos nap után igenis meg kell veregetnünk a vállunkat, elismerni, hogy: ügyes vagy. Megcsináltad.
Eláztam, sírtam, megaláztak. Szelaví
Emlékszem, amikor anno 13 éve 30 kilós ruhás zsákokat cipeltem a Váci utcában az esőben, sírtam, jajgattam, de ez volt a feladatom, mint stylistnak. Emlékszem, amikor mohóságomban, az egyik divatfotózáson felhúztam egy több 10 millió forintot érő Bulgari gyűrűt az ujjamra, és a testőr, aki még a metrón is velem tartott gyilkos tekintettel mondta: vegyem le. De nem sikerült. Aztán persze életben maradtam, megoldottam.
Oh és amikor vittem vissza a Douglas-ba a méregdrága, szépséganyag fotózáshoz elvitt termékeket és olyan vihar volt, hogy bár sikerült meghúzódnom egy telefonfülkében, de sza..á ázott a sok doboz és az üzletveztő azt mondta közel 300 ezer ft a kár. Ott álltam, ázottan, motyogtam, végül sikerült megúsznom, hiszen az üzletben is tudták, akkora vihar volt, hogy elment az áram és a pláza is beázott.
Vagy amikor az ünnepelt színésznő, aki nem jól adta meg a méretét (eggyel kisebb méretet mondott, mert annyi akart lenni) és a komplett stáb előtt tiport a föld alá, hogy milyen borzasztó stylist vagyok, nem jó ruhákat hoztam. Majd amikor végre szóhoz jutottam a döbbenettől és ismertettem vele, hogy ő adott rossz méretet, csak legyintett, hogy oké, ő csak akkora szeretne lenni.
Vagy amikor hajnal 4-kor fotóztunk a Szabadság-hídnál vasárnap és az volt a deal, hogy honorálják a munkát, ami nem történt meg, hulla fáradtak voltunk, de mégis vidáman telt az idő. Sok ruhát elhozni, fotózni, sok ruhát visszavinni, irgalmatlan fáradtnak lenni, de a szép fotóknak örülni.
Sok-sok emlék, még abból az időből, amikor nem volt ilyen menő a social media, amikor nem pakoltunk ki mindent a közösségi média felületeire, ami érték és ami nem. Amikor még hallgattunk azok szavára, akiére érdemes volt, akiktől tanulhattunk. (jó, tudom, most is van, aki hallgat rá, csak ritkán találkozom ilyen emberekkel)
Mutáns, légy büszke!
Talán ismeritek az X-men filmeket, ami mutánsokról szól és többször elhangzik benne egy kulcsmondat: mutáns, légy büszke! Vicces hangulatomban szoktam ezt mondani, hiszen az ember olyan sokat dolgozik, tanul, küzd, sokszor sír, máskor nevet, megalázzák, majd feláll, mellőzik, hátat fordítanak neki, de megy tovább és igen, ha valamit elértünk, ami jó, ami hasznos, ami büszkeségre ad okot, akkor igenis legyünk büszkék. És miért mutáns? Mert ők kívülállók, talán kicsit kirekszetettek, nem feltétlen fenszik és Coca-Cola modellek. Emberek, akik nem tökéletesek, de vannak életcéljaik, értékeik. Magam is kicsit ilyen “mutáns” vagyok, egy fura nő, akinek vannak tervei, álmai, de nem feltételnül trendi. (lásd: plus size vonal)
Imádok írni, először, sok-sok évvel ezelőtt az Elle magazinnak írtam egy olvasói levelet, amire felfigyelt az akkori főszerkesztő-helyettes és megkért, hogy írjak nekik cikkeket. Azóta nem egy magazinnak írtam és szerkesztettem már, de a legjobb döntésem egyértelműen az volt, amikor három éve létrehoztam a Plus Size magazint.
Betty, a csúnya lány, aki igazi influencer lehetne
Most épp interjút készítettem a Plus Size Queen szépségverseny Miss. kategória királynőjével, Kiss Zsuzsival, akinek megérintettek a sorai és akinek a sorai ihlettek erre a (kissé hosszúra nyúlt) posztra.
Akit hosszú évekig bántottak, megaláztak, nem hittek benne és most királynő lett.
Ő érte és az ilyen okos, kitartó, alázatos nők miatt hoztam létre a Plus Size Queent is.
Értetek, értem, miattunk.
Mert igenis a célig út kell. Hosszú út. Évek, évtizedek. Nem csak a cél létezik úgy magában, ahol leszakíthatjuk a mézédes gyümölcsöt.
Értsd, értsétek jól: mutáns, légy büszke!
Legyen büszke magára minden nő és férfi, aki nap mint nap felkel az álmaiért, tesz érte, sokszor a felszín alatt, évekig, dolgozik, és elérte céljait. Legyen az a korona, egy álommunka, gyermekáldás, utazás, maga az élet.
Veregesse meg mindenki a vállát, és igen, mindez a siker megér egynéhány Facebook-posztot.
Utószó és egy tömör összefoglaló: No persze nem kell mindenért évtizedekig gürizni, csak azért nézzünk már bele a vázába, hogy van-e benne tartalom, vagy csak egy üres, lájkvadász insta-posztra elég.