Egy stylist kulisszatitkai – 2.rész

Egész nap gyönyörű textilekkel, ruhákkal, cipőkkel foglalkozni és mosolygó embereket látni magam körül? Mi lehet csodálatosabb a stylist szakmánál??? – gondoltam.
De ne menjünk ennyire előre, no nem azért mert ezután jön a feketeleves, inkább mondanám, hogy szimplán egy jó, ízes leves lesz, sokféle fűszerrel és hozzávalóval – hiszen a stylist szakma nem fenékig tejfel, inkább színes és… na de majd elmondom.
Szóval alig 14 évesen tudtam mit akarok, azaz már korábban is nagyrészt, ezért csak egy szösszenetnyi időre visszaugrok az óvodába. De tényleg csak egy kicsit.
Sosem voltam királylány, sem hercegnő, sőt menyasszony sem akartam lenni soha. Fiús lány voltam régen is, ma is. Azonban rajzolni imádtam és persze ruhákat is rajzoltam, amire hamar felfigyeltek az ovis társaim és szó szerint sorban álltak az asztalkám előtt, hogy:
“Ritaaaa, rajzolj nekem is olyan gyönyörűségesenszép királylányt! Mert a tiédnek olyan szép a ruhája!”
Több se kellett nekem, mivel – mint mondottam volt -, imádtam rajzolni, ruharajzoló kisiparossá avanzsáltam alig 4-5 évesen. Persze mindenkinek máshol és másmilyen volt a dísz, a fodor, a rojt, a csillag és egyéb motívum. Bevallom, nekem könnyebb lett volna mindenkinek ugyanazt “tervezni”, de hát az egyéniség nagy úr, mindenki mást akart.
Nem baj, a megrendelő az megrendelő. Fogalmam sincs, hogy a “kösziii’-n kívül kaptam-e valamit, de nem is érdekel(t).

Azt hiszem itt kezdődött minden.
Majd otthon folytatódott, ahol anyukám már javában saját tervezésű és kivitelezésű ruhákat varrt a három lányának no és magának (elég furák lehettünk anno, amikor csak néhány áruházban lehetett beszerezni ugyanazokat a darabokat és mi teljesen másképp öltöztünk), de így volt ez jó. Nagyon is jó volt ez így, utólag is köszönöm anyu, zseniális vagy!
Varrni sosem szerettem – mármint nem ovisként, hanem később sem – pedig alig két évvel idősebb nővérem részletgazdagon kivitelezett miniatűr ruhákat varrt a babáinknak, amit őszintén csodáltam. Inkább csak terveztem és persze akkurátusan öltöztettem őket.
Mindezt úgy, hogy hangsúlyozom: fiús lány voltam. Rövid hajjal, gördeszkával, fiú barátokkal, autógyűjteménnyel. Ambivalens, nem? De lehet csak így volt meg a balance. Évek teltek-múltak, előreugrunk 14 éves koromra, amikor még halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy létezik stylist szakma, viszont textiltervező szak az elérhetetlennek tűnő Művészeti Szakközépben igen.
Az iskolában , ahol tízszeres volt a túljelentkezés, és aminek híre volt. Még szép, hogy oda akartam menni!

Folytatás következik!